SzÍN – Szín, Ígéret, Nő, Kosaras Renáta - Tiaramagazin.hu


Kosaras Renátát nem lehet nem észrevenni. Merész színeit nem csak festi, vagy viseli – ő maga a SZÍN. Telített és sűrű, könnyed és buja. Irodája falán saját képei harmonizálnak mások alkotásaival. Exhibicionista festőnő, de üzletasszonyként nem ereszti el azt, ami értékes. Nála is fiatalabb művészeket támogatott már 26 évesen, miközben kemény munkája eredményeképpen immár mindkét szerepben megtalálta és megállja a helyét. Díjakat ad át, jótékonykodik, mások kiállítását nyitja meg miközben a sajátjára készül, képei ott lógnak nagykövetek, topmenedzserek, popsztárok, olimpikonok falán. Fizikai és lelki energiája akadálytalanul tör fel, csak az idővel, annak hiányával küszködik.

SzÍN – Szín, Ígéret, NőMit gondolsz, előny vagy hátrány volt számodra, hogy a pályafutásod, az életed vidéken, Szerencsen indult?

Soha nem gondolkoztam ezen. Természetes volt a közeg, amiben felnőttem, ahol mindig is érték volt a tudás, ahol fontos volt a tehetség. A szüleim örültek ugyan a művészi vénámnak, de nagyon racionálisan gondolkoztak, mondhatnám a vidéki emberek józanságával. Tudták, hogy művészként gyakran kevés a tehetség a megélhetéshez. Támogatták a művészi ambícióimat, de mellette nem hanyagolhattam el a gimnáziumot sem. Középiskolában egy évet Németországban végeztem egy csereprogram keretében és a reális elvárások közt ott szerepelt a diploma is. Akkor, 14 évesen, először csak a saját örömömre firkálgattam. Sok minden volt a fejemben, amit nem tudtam megfogalmazni, szavakba önteni, de ki kellett magamból adnom. Volt, aki a hajnalig tartó bulizást választotta, én a ceruzát, az ecsetet.

Közgazdász végzettséged hogyan segített – vagy gátolt – abban, hogy mint művészt menedzseld magad?

A saját képeim voltak az első „termékek”, amit meg kellett tanulnom eladni. Nehéz volt összeegyeztetni a művészetet és a pénzt. Megtanulni egyensúlyt teremteni a két világ között. A saját alkotásomat, ami a legbelső énemből fakadt, egyszer csak kívülről, mint árut kellett volna szemlélnem, reálisan, érzelmektől mentesen. Ennél mégis sokkal nehezebb volt megtalálni a vevőket...

Ez indított igen fiatalon arra, hogy más művészeknek segíts?

Igen, többek között ezért hoztam létre a Fiatal kortárs művészekért egyesületet. Olyan, hasonló szemléletű emberekkel dolgozom itt együtt, akik nem művészek, de már megengedhetik maguknak, hogy önzetlenül segítsenek a fiataloknak. Van közöttünk közgazdász, marketinges, médiás, újságíró...

Két év alatt több mint 15 fiatalnak szerveztük egyéni vagy csoportos kiállítást. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen nehéz eljutni az első önálló kiállításig, hogy mennyi utánajárás és lobbizás kell ahhoz, hogy egy-egy galériába bekerüljenek a képeid. Azt nem számítva, hogy hány kiállításra, hány rendezvényre kell elmenned ahhoz, hogy egyszer végre valakinek ismerősen csengjen a neved.

Üzletasszonyként nem hátrányos a sok nyilvános szereplés festőművészként?

A médiának ebben is hatalmas szerepe és felelőssége van. Ma az emberek szívesebben hiszik el azt, amit gyakran hallanak, mintsem, hogy maguktól alkossanak véleményt. Ráadásul a fiatalok esetében szinte ez az egyetlen kommunikációs csatorna, amelyen keresztül eljuttathatják üzenetüket az emberekhez: élek, alkotok, nézzetek meg!

Ez volt talán az első, amit megtanultam. Nem titok, hogy minden olyan felkérést elvállalok, ami üzletasszonyként is vállalható. Rendszeresen ott vagyok a jótékonysági rendezvényeken, gyakran vállalom olyan különdíjak átadását, amelyekkel azonosulni tudok. A partik, a bemutatók, a premierek, a gálák pedig még szórakoztatnak is – és kiváló lehetőséget teremtenek a kapcsolataim további bővítésére. Így nem ritkán a művészként való megjelenésem üzleti kapcsolatokat is eredményez, vagy éppen fordítva. Komoly elismerésként könyvelem el, hogy egyike voltam annak a kilenc üzletembernek, akit legelőször látott vendégül a Pakisztáni Iszlám Köztársaság Nagykövete a saját rezidenciáján. Művészként komoly elismerést jelentettek a Japán nagykövetség munkatársainak elismerő szavai, amivel az általam szervezett és megvalósított Sakura-kiállítást méltatták.

2007 nyarán, mintegy az első 7 év lezárásaként mutattad be a „7 év lebegés”című kiállításodat. Érdekes volt, hogy szinte minden kép alatt ott állt: magántulajdonban.

A Füvészkerti kiállítás tényleg összefoglalása volt az elmúlt hét évnek. Amikor elkezdtem fejbe összerakni a kiállítást, én is akkor szembesültem azzal, hogy ebből a korszakomból szinte alig van képem. Ez egyrészről jó, mert azt jelenti, hogy vásárolják, van rá igény, eladható, másrészről meg veszélyes is, hiszen a legkönnyebben éppen egy kiállításon lehet beleszeretni egy festménybe. És ha az már nem eladó, akkor könnyen lehet, hogy a vevőt végleg elveszítem. Volt már ilyen.

Most, hogy lezártál egy korszakot, mit gondolsz, kialakult a csak rád jellemző stílusod, színvilág? Vagy csak másra vágysz?

kos_ren_all.jpg

Igen, úgy érzem, ez én vagyok. Szeretem az élénk, harsány színeket használni, amelyek figyelemfelkeltők és meghökkentők is egyszerre. Az a jó, ha a képeim megmozgatják mások fantáziáját, provokálnak, gondolkodásra, véleményalkotásra késztetnek.

Technikai értelemben a „szokványos” ecsetet ritkán használom, jobban kedvelem a szokatlan formákat eredményező tárgyakat, például a villát és a kést! A barátaim gyakran mosolyognak azon, hogy a gáztűzhelyen virágot tartok, a hűtőszekrényem általában üres, vacsorát telefonon rendelek és az evőeszközöket általában a festőállvány előtt lehet megtalálni.

Mit jelent számodra az üzlet és mit a festészet? Te hogyan teremted meg a művészethez szükséges anyagi hátteredet?

Az üzlet a megélhetést, az anyagi biztonságot jelenti, mint bárki másnak. És természetesen, a lehetőséget a festészetre, arra, az anyagi függetlenségre. A saját festészetem – az életem. Ettől vagyok teljes, ettől vagyok ÉN. A jó minőségű anyagok – vászon, festék – hát, nem olcsók. Mára beérett az a hét évnyi munka, ami alatt próbáltam tudatosan felépíteni a művészi karrieremet. Saját cégemnek köszönhetően stabil anyagi háttérrel rendelkezem az alkotáshoz is. Ráadásul az üzleti és a művészi kapcsolataim ugye jól kiegészítik egymást, ami szintén nem utolsó szempont.

Manapság sok társadalmi kezdeményezéssel találkozni. Mit gondolsz, ezek a megmozdulások elérik a céljukat?

Nagyon sok jó kezdeményezéssel találkozom, és meggyőződésem, hogy még többre lenne szükség. A legszimpatikusabb számomra mégis az, ami nem pénzbeli, hanem eszmei elismerés és maguknak a támogatóknak jár. Ez a mecénások díja, ami egy olyan kezdeményezés, ami ösztönözheti mind a magánembereket, mind a cégeket, hogy mecénásként is legyenek jelen. Egyesületünk célja is az, hogy segítsünk felfedezni a kortárs magyar képzőművészet széles alkotói táborát

A kortárs képzőművészet olyan befektetés, melynek értéke minden nappal emelkedik, a jelen kultúráját pedig támogatni kell. A művész alkot ugyan, de az alkotást mi magunk hozzuk létre.

Hogyan zárod a 2007-es évet?

Mivel a napokban költöztem egy olyan lakásba, ahol az én ízlésem, az én tárgyaim, kedvenceim vesznek körül, ráadásul mindez úgy, hogy otthon és műterem funkciót egyaránt ellát – ki sem mozdulok! Illetve megünnepelem egy barát születésnapját, megülöm a lakásavatómat, és örülök, hogy a 2008-as év is előreláthatóan sikereket hoz majd. Készülhetek az új kiállításomra, átszervezem a cégemet – egyszóval alig várom az évzárást.

Cikk forrása: http://www.tiaramagazin.hu/page/page.php?id=2294