Suhajda Szilárd, expedíciós hegymászójának, ez Eseményhorizont csapat tagjának, a Magyar K2 Expedíció 2019 csúcsmászójának az előadása.
MOTIVÁCIÓS ELŐADÁS – CSAPATÉPÍTŐ TÚRA
Suhajda Szilárd a hazai expedíciós hegymászás aktív szereplője. Emberpróbáló kalandjait nem csupán írásai és messzi országokból küldött fotói, vagy tévés híradások által követhették nyomon az érdeklődők az elmúlt években, de az ország számos pontján élménybeszámoló előadások keretében is találkozhattak Szilárddal. A Karakorum és Himalája csúcsai közt átélt izgalmakon túl, értékes tapasztalatairól, egy expedíciót megelőző szervezési feladatokról, felkészülésről, motivációról, kitartásról és emberi érzésekről is mesél közönségének – mind nyilvános rendezvények, mind pedig céges előadások keretében.
Az élménybeszámoló – motivációs előadás időtartama jellemzően 45-90 perc, amit előzetes megbeszélés alapján pontosítunk. Az előadás látványos kép- és videóanyag köré épül: Szilárd szédítő felvételekkel kíséri izgalmas történeteit, melyeken megelevenednek a Himalája és Karakorum fantasztikusan szép hegyei között megélt kalandjai. A közönség a történetek részesévé válik és rendszerint megannyi kérdést tesz fel a végén, ami akár hosszúra nyúló interaktív levezetésévé is válhat az eseménynek. Szilárd szívesen hoz speciális felszereléseket és ruházatokat, amit az érdeklődők kézbe vehetnek vagy fel is próbálhatnak.
Az előadás angol nyelven is megtartható.
Szilárd szakértő vezetője lesz cége „outdoor eseményeinek”, csapatépítő túráknak. Lehetőséget biztosítunk csapatépítő tréningek, céges kirándulások, közös túrák megvalósítására, hegyi környezetben, itthon vagy külföldön. A félnapos rendezvényektől a hosszú hétvégés eseményekig, túravezetéssel és esti előadásokkal, irányított vagy kötetlen beszélgetésekkel, vetítésekkel egybekötve, érdekes programlehetőség kis- és nagy létszámú csoportok számára egyaránt.
Amennyiben érdeklődik az előadással és csapatépítő túrával kapcsolatban, kérem keressen meg!