Sportolók

Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott célja, hogy kiemelkedő értékű mászásokat hajtson végre! Továbbá a magyarországi mászóközösséget a nemzetközi hegymászó ranglétrán magasabb szintre helyezni.

A magyar hegymászás történetében már az 1970-es évekkel kezdődően volt rá példa, hogy a Magyar Hegy – és Sportmászó Szövetség elődszervezete a mászásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó hazai sportolókat Hegymászó Válogatottként összefogva segítette a világszínvonalon is elismerésre méltó eredmények elérésében. Ilyen emlékezetes expedíció volt például 1989-ben a 6831 méter magas Kedarnath Dom keleti falának nemzetközi visszhangot kiváltó első megmászása. A 2019-ben felállított Hegymászó Válogatott is ugyanezen szemlélet mentén hivatott nemzetközi szinten kiemelkedő sportteljesítmények elérésére.

Hazánk nem rendelkezik alpesi csúcsokkal, az alpesi mászásnak mégis évszázados hagyományai vannak nálunk is. A XIX. század közepén élt Zsigmondy Emilről csúcsokat, gleccsereket és menedékházakat neveztek el az Alpokban és Új-Zélandon, de kortársa, az akadémikus báró Eötvös Loránd is öregbítette a magyar hegymászók hírét, az ő nevét Dél-Tirolban őrzi hegycsúcs.

A Válogatott taglétszáma jelenleg 10 fő, amely a magyar hegymászás szerteágazó spektrumában jeleskedő sportolókból tevődik össze. A tagok több korosztályt képviselnek, a 20-as éveikben járó, de már komoly tapasztalattal bíró ígéretes tehetségektől a 40-es éveikben járó erőteljes, sokéves-évtizedes múlttal rendelkező hegymászókig.

TAGOK:

Csapatvezető:
Urbanics Áron
Tagok:
Dr. Ágoston Viktor, Dékány Máté, Farkas Ádám
Kerekes Bence, Kocsis Dávid, Kovács Tamás
Lám Bence , Ruskó András, Dr. Szász László

A VÁLOGATOTT TAGJAINAK ELISMERÉSEI:

2019 Excelsior sportolója díj
2018 Az év mászása – Trad kategória I. díj
2018 Az év mászása – Nagyfalas- és Alpesi Mászás kategória I. díj
2017 Excelsior sportolója díj
2017 Az év mászása – Alpesi Trad kategória I. díj 2016 Az év mászása – Trad és Alpesi Nagyfal Mászás kategória I. díj
2015 Az év mászása – Trad Kategória II. díj
2014 Az év mászása – Trad Kategória I. díj
2004 Az év mászása – Alpesi kategória I. díj

MEGVALÓSULT MÁSZÁSOK:

SHKHARA 2020 TÉLI EXPEDÍCIÓ

TERVEZETT MÁSZÁSOK:

1, Alpok Bernina-csoportjában a Piz Bernina 4049 méter magas csúcsához tartozó teljes nyugati gerinc első magyar végigmászása, amely a világ legjobb mászói által is csak évtizedente mászott útvonal.

2, Patagóniai hegymászó-expedíció, amely tájegység a hihetetlen szikla- és jégtornyok formációiról ismert az Andok-hegységben. Célja, magyarok által még nem mászott útvonalak teljesítése.

3, A Mont Blanc csoport olasz és francia oldalán edzőtábor jelleggel ikonikus utak megmászása.

4, U.S.A. Yosemite nagyfalas sziklamászóutak teljesítése.

5, Peru ,vagy Pakisztán 6000 méter feletti csúcsának első magyar megmászása.

6, A Kaukázusban a Bezengi fal keresztezése, mely által a Shkhara eddig magyarok által meg nem mászott csúcsa is elérésre kerülne. Az útvonal az egyik leghosszabb technikai mászás a Kaukázusban.

Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott Csapata
Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott Csapata
Urbanics Áron. Dr. Ágoston Viktor, Dékány Máté, Farkas Ádám, Kerekes Bence, Kocsis Dávid, Kovács Tamás, Lám Bence, Ruskó András, Dr. Szász László
Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott
Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatott

Nem magas, hanem nehéz csúcsokra törünk.

Azokat keressük, amiken a siker eléréséhez sokrétű képességek szükségesek, és mindig egy csipet „kalanddal” fűszerezettek.

Teljesítményeinkkel a magyar hegymászás elismertségét szeretnénk emelni. Olyan célokat tűzünk ki, melyek elérésében első magyarként vehetünk részt, és nemzetközileg is elismertek.

Magyar nemzeti hegymászó válogatott
KÉPGALÉRIA

KIEMELT MÉDIAMEGJELENÉSEK

2019
Csupassport.hu – Díjak
2020
Mozgasvilag.hu – Shkhara Expedíció
Hír24.hu – Shkhara Expedíció
Index.hu – Nem a Himalája nyolcezreseiért jár a hegymászó Oscar
Blikk.hu – Shkhara Expedíció
2021

SOCIAL MEDIA OLDAL